Bereczki Zoltán EMeRTon-díjas magyar színész, énekes, zenei producer.
1976. május 2-án született Budapesten. Az Ernst Thälmann, majd a Sallai Imre Általános Iskola tanulója volt. 5-10 éves koráig (1981-1986) versenyszerűen úszott a Vasas SC-ben, majd ezután 4 évig kajakozott az MTK-VM-ben. A Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskolában érettségizett. Ebben az időben működött első zenekara, a Styx. Két évig dobolt, hegedült és két évig énekelt a Magyar Rádió Gyermekkórusában.
A középiskola ideje alatt került Toldy Mária énektanárhoz, aki felismerve tehetségét, az első meghallgatás után felvette. 2001-ben végzett a Színház és Filmművészeti Főiskola operett-musical tanszakán. Ugyanebben az évben megjelent első szólólemeze „Száz év” címmel. A főiskola közben levelezőn elvégzett egy közgazdasági iskolát is.
2005. június 17-én vette feleségül Szinetár Dóra színésznőt, de 2012 augusztusában hivatalos közleményben tájékoztatták az embereket, hogy el fognak válni, de továbbra is együtt nevelik Dóri előző házasságából származó kisfiát, Marcit, illetve az ő közös gyermeküket Zora Veronikát, aki 2007-ben jött a világra.
Zoli 2004-ben zenei producerként is bizonyított: ő készítette az „Operett Angyalai” formáció hangszerelését, és az Operettszínház „Mozart!” című produkciójának CD-jét. Az ő nevéhez fűződik a 2005-ban megjelent magyar nyelvű „Rómeó és Júlia” CD is.
2005-ben Súgó Csiga-díjat, 2006-ban Emerton-díjat kapott az év musical színésze kategóriában.
Rendszeres fellépője volt a Magyar Televízió „Csináljuk a fesztivált” című műsorának, amelynek egyik sorozatát 2007-ben megnyerte.
A 2011-ben műsoron lévő „A Nagy Duett” első szériájában versenyzőként vett részt, ahol Peller Mariann partnere és mentora volt, hiszen a műsor végére Mariann nem keveset fejlődött hangi technikában, melyet Zolinak köszönhetett. 2012-ben pedig ő ülhetett a Megasztár 6 egyik zsűriszékébe. Évekig a Budapesti Operettszínház tagja volt, de 2012 nyarán Szinetár Dórával együtt ott hagyták a színházat. Zoli egy darabig szabadúszó volt, aztán október-november környékén bejelentette, hogy az Illatszertár előadásban vállalt szerepet, amit 2013. január 10-én mutattak be a Centrál Színházban, melyet azóta is nagy sikerrel játszanak. Augusztus 24-én pedig kiderült, hogy egy új előadáshoz tanulja a szövegkönyvet!
Rendelhető műsorok:
- 30 perces fél-playback előadás
- 40-50 perces akusztikus előadás
- 60 perces élő koncert
- 90 perces élő koncert
- 120 perces élő koncert Berki Artúr közreműködésével