A lány, aki értéket közvetít minden dallal

Cserpes Laura 2013-ban A DAL című műsor döntőseként vált a közönség egyik kedvencévé. Mint szóló énekesnő az ’Élj pont úgy’ című dala hozta meg számára a sikert. Mottója: A magyar szív magyar szóra dobban éppen ezért dalait anyanyelvén írja és énekli. Olyan érzéseket, problémákat, nézőpontokat ragad meg, melyekben mindenki megtalálja saját érzelmeinek visszatükröződését, s ezen keresztül azonosulni tud a zenével.Laurában olthatatlan vágy van, hogy minden egyes hanggal, sorral, zenei pillanattal adjon valami pluszt hallgatóságának. Fő motivációja és munkásságának meghatározó eleme az, hogy valamilyen üzenetet közvetítsen dalain keresztül. Ezeket az elveket követve jelent meg 2013 decemberében első nagylemeze, az ’Úgy szállj’. A lemez címadó dalával bekerült a 2014. évi Eurovízió harminc legjobb dala közé, amely egy éven keresztül a MAHASZ top negyvenes listájának oszlopos tagja volt, és rádiós slágerré is vált.Ezt követően a Nagy Duett színpadán számos műfajban megmutatta tehetségét és több népszerű előadót megelőzve szép helyezést ért el a műsorban. Laurát 2014-ben jelölték a Viva Comet-en A legjobb női előadó, valamit A legjobb videoklip kategóriában is.

Rendelhető műsorok:

  • 30 perces fél-playback műsor
  • 45-90 perces akusztikus műsor 3 zenésszel
  • 90 perces élő koncert